2009. július 20., hétfő
2009. július 10., péntek
Késő
Nos, ez egy régebbi irományom, ami... azt hiszem egy iskolai feladat volt, de ez már mind1...
Késő
Ősz végi délután az iskolában az utolsó óra zene. A tanár már jó félórája késik, a diákok már türelmetlenek. Ekkor belép az igazgató és bejelenti, h a zenetanár beteg, és Oszvald úr fogja helyettesíteni. Oszvald úr már idős, nyugdíjas ember volt, szemében már fáradt csillogás. Leó már kezdett is aggódni, mivel az előző tanárhoz délután is eljárt zongoraórára. Az óra elég unalmasan zajlott, majd kicsöngetés után Leó megbeszélte Oszvald úrral a délutáni órákat, így a megadott időpontban el is ment hozzá.
Az utcában, ahol Oszvald úr lakott a fák már mind kopaszok voltak, sehol nem lehetett egy sárguló falevelet látni. Az öreg háza nagy volt és megkeseredett, nagyon elhagyatottnak tűnt. Leó bekopogott, az öregúr megkérte, hogy várjon rá. Míg várakozott körbenézett a szobában, az egész szoba „öreg”n volt: agyonhasznált szőnyeg, a sokat megért bútorok és a kopott zongora, ami, kora ellenére- ahogy azt Leó később megtapasztalta- nagyon szépen szólt .Leó még sosem érezte magát így. Egyszerűen olyan érzése volt, hogy nem illik ebbe a környezetbe. A sötét hajával, a tiritarka ruháival, piros pozsgás arcával, csillogó szemeivel minden volt csak ebbe a környezetbe nem illő. Azután jött Oszvald úr és megkezdték a zongora leckét, megbeszélték a következő órát is. Így ment ez mindennap.
Egyik nap azonban Leó nem tudott menni, mert a húgának születésnapja volt és elvitte a vidámparkba. Következőalkalommal elmesélte az élményeit, remélve, így nem kap leszidást.
-Ültél hullámvasúton is? - Kérdezte hirtelen, nagyon is élénken Oszvald úr. Leó meglepődött, nem gondolta volna, hogy ez érdekli az öreget. Így elmesélt neki mindent.
-Én mindig is nagyon szerettem a hullámvasutat, de sosem ültem még rajta. – mondta egyszer Oszvald úr
-Miért nem? – kérdezte Leó
-Nem is tudom, azt hiszem nem volt rá időm. – volt a válasz. – Tudod, én mindig azt tettem, amit elvártak tőlem, megpróbáltam megalapozni a jövőmet, és valahogy közben észre se vettem, milyen üres lettem. Igazából, azt hiszem nem is éltem igazán.
-Sosem késő. – bíztatta Leó a szomorú vallomást hallva.
Néhány napig aztán Leó nem ment zongoraórára, mert elutazott a szüleivel. Nagyon jól érezte magát, lehetősége volt találkozni egy igazi, híres zongoristával is. Nagyon boldog volt, alig várta, hogy elmesélhesse az öregúrnak. „Biztos magányos már”- gondolta Leó. Így mikor hazaértek, bár már késő este volt, rögtön elindult Oszvald úrhoz, hogy megossza élményeit. Mikor az öreg ajtót nyitott, rögtön bele is kezdett a mesélésbe, ám ekkor Oszvald úr hirtelen nagyon dühösnek tűnt, leszidta, hogy ilyenkor zavarta és rácsapta az ajtót. Leó nagyon dühös lett, nem értette miért lett ilyen az öreg, pedig már egész jól kijöttek egymással. Másnap nem akart menni, de mégis olyan furcsa érzése támadt, ami arra késztette, hogy elmenjen hozzá.
Az ajtó nyitva volt, amikor odaért, ezért bátorkodott bemenni. Ám Oszvald úr nem várta őt a zongoránál ülve, ahogy szokta. A nagy, faragott karosszékben ült, mintha csak az ablakon nézne ki. De mégsem! Mikor Leó közelebb ment, meglátta, hogy miért is nem várta őt az öregúr a megszokott helyen. Nagyon megijedt. Oszvald úr merev volt és hideg. kékesszürke ujjai görcsösen szorongatták a szék karfáját. Világoskék szemei elszürkültek, tágra nyílva homályosan bámultak ki az ablakon. Az arcán minden ránc kisimult, bőre fehér és hideg volt, mint a márvány. Finom ívű szája résnyire nyitva volt és már szinte teljesen elfehéredett. Leó megrémült és kifele indult a házból.
Hirtelen megtorpant, havazott! Végre valahára havazott! Nagyon hideg volt, ő pedig ott állt az utca közepén és didergett, látta a haza igyekvő embereket, mígnem csak ő állt ugyanott, körülötte minden elcsendesedett. Már sehol sem volt az ősz szürkesége, mindent beborított a hó. A hópelyhek, mint millió pillangó szálltak körülötte, járták kábultba ejtő táncukat. Leó ismét furcsán érezte magát, határozottan érezte, hogy valami megváltozott. Ahogy hazafele indult, megroppant a friss hó a talpa alatt. Hirtelen nem is tudta, hogyan, de az jutott az eszébe, amit Oszvald úrnak mondott. Rá kellett jönnie, hogy tévedett, igenis lehet késő, és igenis akkor már késő volt.
Vége.
2009. július 4., szombat
Hurrráááááá!!!!!!!!!!
A Gazette egy új klippel fog hamarosa előállni, már meg is jelent az izelítö, rövid kis videó. A The invisible wall
Ez is valami hihetetlen jó lesz, mint ahogy azt már megszokhattuk, kicsit új, kicsit más, de mindenképp 100%-ig Gaztetto :D
Uruha-san
Uruha
Valódi név: Takashima Kouyou
Vércsoport: O
Születési idő: 1981. június 9.
Magasság: 177 cm
Láb méret: 27,5 cm
Születési hely: Kanagawa
Család: szülők, két nővér
Kedvenc szín: fekete, fehér, piros
Kedvenc ital: MOET & CHANDON
Nem kedvelt étel: kék sajt (?)
Hobby: foci, bowling, billiárd
Kedvenc márka: alfredoBANNISTER
Kedvelt típus: nagyszívű emberek
Gyűjt: borok
Cigaretta: Marlboro Menthol Light
Nem kedvelt típus: rossz személyiségű emberek
Kedvenc állat: Shiba inu (kutya)
Üzenete: „Akármi történik, ne add fel az álmaid!”
Előző bandái: Karasu, Ma'die Kusse, Kar+te=zyAnose
Ruki-kun
Ruki
Valódi név: Matsumoto Takanori
Vércsoport: B
Születési idő: 1982. február 1.
Magasság: 162 cm
Láb méret: 25,5 cm
Születési hely: Kanagawa
Család: szülők, báty
Kedvenc szín: arany
Kedvenc ital: Kirin Koiwai Apple
Nem kedvelt ételek: zöldpaprika, bab
Kedvenc márka: RUDE GALLERY, Harugin
Kedvelt típus: öntudatos és csodálatos személy
Nem kedvelt típus: ápolatlan lányok, hülye emberek
Erősség: őszinte
Cigaretta: Marlboro Menthol Light (abba hagyta a dohányzást)
Kedvenc állata: kutya (chihuahua), macska - (van egy kutyája: Sabu; és egy macskája: Mr. Squidge)
Előző bandái: Mikoto, Ma'die Kusse, Kar+te=zyAnose
Reita-san
Reita
Valódi név: Suzuki Akira
Vércsoport: A
Születési idő: 1981. május 27.
Magasság: 171 cm
Láb méret: 26 cm
Születési hely: Kanagawa
Család: Anya, nagymama, nővér
Cigaretta: Mild Seven Lights
Kedvenc ital: Lifeguard
Nem kedvelt étel: zöldségek, édes dolgok
Gyűjt: DVD
Hobby: filmek
Kedvenc márka: Deal Design, King Mob Tenderloin, Anticlass
Kedvelt típus: nőies, érett gondolkodású személy
Nem kedvelt típus: közönséges személy
Kedvenc szín: fekete, fehér
Kedvenc állat: törpepapagáj
Kedvenc film: Face off
Üzenet: „Gyerünk baby!”
Előző bandái: Karasu, Ma'die Kusse, Kar+te=zyAnose
Kai-chan
Kai
Valódi név: Uke Yutaka
Vércsoport: B
Születési idő: 1981. október 28.
Hobby: foci, főzés, öngyújtó gyűjtés
Magasság: 172 cm
Láb méret: 25 cm
Születési hely: Tokushima
Család: szülők
Cigaretta: Red Marlboro Box (leszokott..)
Nem kedvelt étel: burgonya, padlizsán
Kedvenc ital: almalé
Kedvenc márka: Justin Davis custom culture, TENDERLOIN
Gyűjt: kiegészítők, ruhák (Costum culture)
Kedvelt típus: anyáskodó személy, aki üdvözli, mikor hazaér
Nem kedvelt típus: az a lány, aki elrejti a személyiségét
Kedvenc szín: fekete, piros, fehér, zöld, ezüst, arany, szürke
Kedvenc állat: kutya, tigris, aligátor
Előző bandái: Mareydi†Creia
Aoi-sama
Aoi
Valódi név: Shiroyama Yuu
Vércsoport: A
Születési idő: 1979. január 20.
Magasság: 171 cm
Láb méret: 26,5 cm
Születési hely: Mie
Család: szülők, nővér, báty
Cigaretta: Malboro Menthol
Kedvenc ital: SUPER DRY – kávé
Nem kedvelt étel: nincs
Kedvelt típus: kedves személy, aki jól tud főzni
Nem kedvelt típus: az az ember, aki könnyen ideges lesz
Gyűjt: napszemüveg
Hobby: cigizés, gitározás, zenélés
Kedvenc márka: Bvlgari, Vivienne Westwood, DOLCE & GABANNA, Armani
Kedvenc szín: fehér, fekete
Kedvenc állat: macska
Üzenete: „Szerelem & béke!”
Előző bandái: Mervilles, Artia
The GazettE
Öt alapítótagja van, a the GazettE az egyike a legnépszerűbb bandák közül a PS Company szerződésben, kik otthont nyújtottak olyan bandáknak mint a Kagrra és az alice nine. Bár határozottak a rockzenében és nem félnek kipróbálni a hangjukat, a dalaik pedig széles körben kiterjednek. A Gazette egy visual (kei) banda, a kinézetük albumról-albumra változik de a hangjuk mindig félreérthetetlenül mindig 'Gazette' és rock.
A Gazette 2002 elején alakult, 5 emberrel, kiknek ifijúságuk ellenére már volt egy kis tapasztalatuk a zenei színhely terén. A tagok közül hárman az előző bandájukban dolgoztak (Ma'die Kusse és Kar+te=zyAnose), az énekes Ruki és a gitárosok közül az egyik, Uruha és a basszista Reita. Arita két tagja befejezte akkori felállásukat, Aoi gitáros és Yune a dobos. Az eredetileg aláírt Matina szerződésre, áprilisban kiadták az első albumukat a Wakaremichi -t, és egy videót VHS-en, miközben azon dolgoztak, hogy különféle eseményeken részt vegyenek, és hirdessék nevüket. A banda októberben megtartotta az első koncertjüket. Az év végén részt vettek FINAL PRELUDE 2002～2003 Matina PRESENTS-ben a Matina szerződésért, amit akkor 'feloldottak'.
2003 elején Yune bejelentette,hogy kilép a Gazette-ből. Őt azonnal felváltotta Kai (ex Mareydi†Creia) és aláírtak egy szerződést a PS Company-val. Tárfüggetlen bandával a Hanamuke-vel részt vettek az első körútjukon és kiadták az első mini-albumukat Cockayne Soup-ot, amit a következő két hónapban még két albumot adtak ki. Az évben részt vettek a Beauti-Fool's Festiválon más együttesekkel mint a Merry és a D'espairsRay-el.
2004-ben a Gazette lezárta az évet azálltal, hogy egy 'egyszemélyes' koncertet a Shibuya AX-nél (a koncertet később kiadták DVD-n) és megnyílt a hivatalos rajongóklubbjuk. Év vége felé a banda még egy DVD-t kiadott, majd megjelent az első maxi-albumuk is a Disorder. Decemberben újra részt vettek az évi Beauti-Fool's Festiválon és tartottak egy rövid körutat.
2005-ben úgy tűnt, hogy a Gazette ideje legnagyobb részét a turnébuszban és a színpadon töltik, állandó utazással, beutazták szinte az egész országot. Közben kiadták az első Photobook-jukat "Verwelktes Gedicht"-et, ami szeptemberben került eladásra. Végül úgy döntöttek,hogy decemberig vesznek egy rövid pihenőt amikor részt vettek a "PEACE & SMILE CARNIVAL TOUR 2005"-ben, majd kiadták a Cassis-t, és szerződést kötöttek, hogy ez az utolsó album ami Gazette néven jelent meg.
2006 egy nagyon 'forgalmas' év volt a Gazette számára. Megváltoztatták a nevüket, Gazette-ről átírták japán karakterekre és angolosan the GazettE lett, közben kiadtak egy új albumot a Nil-t. Azonnal belekezdtek egy hatalmas körútba és átutazták egész Japánt, több mint 30 koncerttel. A turné befejezését a Nippon Budokan-ben tartották. A nemzetközi rajongók örömére július végén fellépett a banda Németországban. Októberben megjelent a hivatalos honlapjuk angolul elérhető verziója is.
2006 befejezésével még több turnéidőpontot jelentettek be és új albumokat 2007-re, és ekkor jelentették be a nyári album megjelenését is STACKED RUBBISH-t. Az első körútjuk júliusban kezdődött amely a nyárra és az őszre egyaránt kiterjedt, a második körút pedig a téli hónapokban folytatódik. Az európai rajongók örömére a the GazettE bejelentette, hogy visszatér Európába és bejelentettek egy rövid körutat, Németországon keresztül Franciaországba, Finnországba, és Angliába is elmentek. Ezen felül bejelentették a 2008-as turnéidőpontokat és egy új albumot.
A Gazette 2002 elején alakult, 5 emberrel, kiknek ifijúságuk ellenére már volt egy kis tapasztalatuk a zenei színhely terén. A tagok közül hárman az előző bandájukban dolgoztak (Ma'die Kusse és Kar+te=zyAnose), az énekes Ruki és a gitárosok közül az egyik, Uruha és a basszista Reita. Arita két tagja befejezte akkori felállásukat, Aoi gitáros és Yune a dobos. Az eredetileg aláírt Matina szerződésre, áprilisban kiadták az első albumukat a Wakaremichi -t, és egy videót VHS-en, miközben azon dolgoztak, hogy különféle eseményeken részt vegyenek, és hirdessék nevüket. A banda októberben megtartotta az első koncertjüket. Az év végén részt vettek FINAL PRELUDE 2002～2003 Matina PRESENTS-ben a Matina szerződésért, amit akkor 'feloldottak'.
2003 elején Yune bejelentette,hogy kilép a Gazette-ből. Őt azonnal felváltotta Kai (ex Mareydi†Creia) és aláírtak egy szerződést a PS Company-val. Tárfüggetlen bandával a Hanamuke-vel részt vettek az első körútjukon és kiadták az első mini-albumukat Cockayne Soup-ot, amit a következő két hónapban még két albumot adtak ki. Az évben részt vettek a Beauti-Fool's Festiválon más együttesekkel mint a Merry és a D'espairsRay-el.
2004-ben a Gazette lezárta az évet azálltal, hogy egy 'egyszemélyes' koncertet a Shibuya AX-nél (a koncertet később kiadták DVD-n) és megnyílt a hivatalos rajongóklubbjuk. Év vége felé a banda még egy DVD-t kiadott, majd megjelent az első maxi-albumuk is a Disorder. Decemberben újra részt vettek az évi Beauti-Fool's Festiválon és tartottak egy rövid körutat.
2005-ben úgy tűnt, hogy a Gazette ideje legnagyobb részét a turnébuszban és a színpadon töltik, állandó utazással, beutazták szinte az egész országot. Közben kiadták az első Photobook-jukat "Verwelktes Gedicht"-et, ami szeptemberben került eladásra. Végül úgy döntöttek,hogy decemberig vesznek egy rövid pihenőt amikor részt vettek a "PEACE & SMILE CARNIVAL TOUR 2005"-ben, majd kiadták a Cassis-t, és szerződést kötöttek, hogy ez az utolsó album ami Gazette néven jelent meg.
2006 egy nagyon 'forgalmas' év volt a Gazette számára. Megváltoztatták a nevüket, Gazette-ről átírták japán karakterekre és angolosan the GazettE lett, közben kiadtak egy új albumot a Nil-t. Azonnal belekezdtek egy hatalmas körútba és átutazták egész Japánt, több mint 30 koncerttel. A turné befejezését a Nippon Budokan-ben tartották. A nemzetközi rajongók örömére július végén fellépett a banda Németországban. Októberben megjelent a hivatalos honlapjuk angolul elérhető verziója is.
2006 befejezésével még több turnéidőpontot jelentettek be és új albumokat 2007-re, és ekkor jelentették be a nyári album megjelenését is STACKED RUBBISH-t. Az első körútjuk júliusban kezdődött amely a nyárra és az őszre egyaránt kiterjedt, a második körút pedig a téli hónapokban folytatódik. Az európai rajongók örömére a the GazettE bejelentette, hogy visszatér Európába és bejelentettek egy rövid körutat, Németországon keresztül Franciaországba, Finnországba, és Angliába is elmentek. Ezen felül bejelentették a 2008-as turnéidőpontokat és egy új albumot.
Pénz, siker, és lassú halál
Az ebbe és a következő, a kilencvenes évek közepén felbukkanó, generációba (pl. Pierrot, Laputa, Dir en grey, La'cryma christi) tartozó zenakarok karrierje szinte kivétel nélkül ugyanúgy alakul: Egy-két demo és független kiadónál megjelent lemez után lecsap rájuk valamelyik major lemezkiadó és ezután a együttes hatalmas népszerűségre tesz szert, azonban mind zeneileg, mind kinézetben egyre visszafogottabbá válik. Eltűnnek, vagy legalábbis visszafogotabbakká válnak a sminkek, nincsenek többé extrém ruhák, a brutál, sötét hangulatú, sikításokal teletűzdelt dalok is mindinkább elmaradnak, helyettük kapunk balladákat orrvérzésig, a témában a vér és erőszak helyett egyre inkább a szerelemé és hasonló csacskaságoké lesz a főszerep. Ez nem azt jelenti, hogy a zenekarok bármivel rosszabakká váltak volna... Továbbra is kíváló számokat, albumokat hoznak össze, de ez már egy más műfaj... a stílusbeli változást sok régi rajongó nem is tudja feldolgozni és hátatfordítanak régi kedvenceiknek. Azonban minden elvesztett rajongó helyett kapnak vagy száz újat.
Ekkortól kezdve válik egyre elterjedtebbé a JRock kifejezés ami leginkább arra szolgál, hogy ezeket a zenekarokat megkülönböztesse azoktól akik megmaradtak a szélsőségeknél. Mert azért vannak kívételek.. a Malice Mizer a major lemezszerződésnek és sikernek köszönhető nagyobb pénzügyi szabadságot arra használja, hogy a szinpadi showt, kosztümöket és videókat még nagyszabásúbbá, tökéletesebbé és legfőbbképp extrémebbé tegye. A másik zenekar, amely majdnem ilyen következetesen ragaszkodik a szélsőségekhez, a kilencvenes évek második felének legnagyobb hatású visual bandája a Dir en grey. Rajuk zeneileg és kinézetben is talán a korai Luna Sea és Kuroyume volt legnagyobb hatással... a két gitáros Die és Kaoru jónéhány képen úgy néz ki mintha épp akkor fosztották volna ki Sugizo ruhásszekrényét, dalaikból árad az első néhány Kuroyume lemezre oly jellemző hisztérikus őrület, Kyo üvöltései, pedig Ryu sikolyait idézik (itt jegyezném meg, hogy a Luna Sea énekese, Ryuichi, aki eleinte igencsak kegyetlen hangokat préselt ki magából, később a szivlangyosító szerelmesdalocskák egyik fő specialistájává vált... mit tesz az emberrel a hírnév)
A ex-visual, major zenekarok közt a kilencvenes évek második felére kialakul egy nagyon jellegzetes hangzás, amelynek legfőbb jellemzői a végtelenül dallamos, softos, olykor pop-ba áthajló dalok. Ezt a vonalat követi az ekkoriban alakuló zenekarok közül is jónéhány, például a Janne Da Arc és a Raphael, akik ennek köszönhetóen szintén pillanatok alatt nagy kiadókhoz és ennek következményeként a toplisták élére kerülnek.
Azért persze nem mindenki ebbe az irányba indult el: legjobb példa a kis botladozás (True *khm-khm*) után magára találó és Japán egyik legkiválóbb zenekarává váló L'Arc~en~Ciel, és az egyre inkább punkos zenét játszó Kuroyume, akik 1999-ben feloszlanak, csak azért, hogy az együttesvezető, énekes Kiyoharu, aki a japán rock egyik legkarizmatikusabb és komprumisszummentesebb (nomeg legőrültebb) figurája, új Sads nevű zenekarával teljesen maga mögött hagyja a múltat és bebizonyítsa, hogy a kiégett és fáradt műfajnak hitt punk-rockból igenis lehet kihozni új dolgokat dögivel, csak akarni kell.
Ez a JRock igazi fénykora. A műfaj hisztérikus népszerűségnek örvend, sorra jelennek meg a jobbnál-jobb kislemezek és albumok, a zenekarok ekkorra már rég maguk mögött hagyták a kis klubbokat és mindegyikük teltházas stadionturnékat csinál, lemezeik kivétel nélkül a toplisták tetején landolnak, velük vannak tele a zenei tv-műsorok, rádiók, újságok és nemzetközileg is ekkor kezdenek egyre többen felfigyelni arra, hogy mi is folyik a kis szigetországban. Nopersze nem a nagyközönség, hanem elsősorban az anime rajongók, akiknek különben is van már egy kis rálátása a japán kultúrára.
2000-ben viszont elkezdődnek a problémák... A Luna Sea egy kb. egyéves leállás után, amely idő alatt a tagok szoló projectjeikkel törődtek, visszatér, összehoz még egy lemezt (Lunacy címen... visszautalva az együttes eredeti nevére), majd bejelentik, hogy feloszlanak. Következő évben a L'Arc~en~Ciel jelenti be, hogy tartanak egy kis leállást szóló-tervek miatt és a kényszer-szünet azóta is csak nyúlik és a rajongók egyre szkeptikusabbak azzal kapcsolatban, hogy van-e így a zenekarnak jövője... Később pedig a Siam Shade és a Rouage is feloszlott, a Shazna pedig az énekes kisebbfajta botrányt okozó házassága, majd válása után szépen csendben eltünt. Több, frissen a majorökhöz került zenekar pedig nem húzza sokáig... Lareine a "zenei nézeteltérések" miatt oszlott fel, a Raphael, a gitáros Kazuki halála miatt, a sokéves indies periódus után leszerződő Baiser meg fene tudja miért...
A Dir en grey és a Malice Mizer, az a két zenakar aki nem hajlandó visszafogni magát extremitás terén, inkább visszamegy független kiadókhoz, hogy nyugodtan csinálhassák azt amit akarnak. Akik maradnak nagy kiadóknál nem sokat tesznek hozzá a műfajhoz... a Pierrot még összehozza pályafutása talán legjobb lemezét, a zeneileg, és témájában (diktatúra, korrupció és igen lesújtó kép a társadalomról) is roppant húzós és agresszív Private Enemy-t, majd teljesen érthetetlen módon beállnak a sorba, és elkezdenek az ekkorra már eredetinek vagy újítónak véletlenül sem nevezhető, tipikus JRock hangzásba tökéletesen belesimuló, meglehetősen unalmas számokat irogatni. Számos zenekar pedig láthatóan képtelen a változásra, vagy megújulásra... A Plastic Tree, a GLAY vagy a La'cryma christi stílusa nem sokat változik az évek során és habár továbbra is jók a lemezeik, újat igazából nem tudnak felmutatni... az olyan újabb sikercsapatok mint a Janne Da Arc, a Wyse vagy a producerek által ősszeválogatott Lucifer pedig igazából említésre sem méltóak.
A nagy kivétel a Buck-Tick, és talán még a Laputa, akiknek továbbra sincsenek gyengébb pillanatai, és sokkal hajlamosabbak a kisérletezésre mint a többiek.
Vagyis mára a JRock-nak már nincs meg az az vonzereje mint pár évvel ezelőtt... nem kapkodjuk a fejünket az új, soha nem hallott hangzások miatt, nem érezzük azt az átütő erőt és lelkesedést ami régebben még oly kézzelfogható volt...
Ennyi alapján azt szűrhetnénk le, hogy a Visual és JRock, sok más irányzathoz hasonlóan idővel kiégett és érdektelenné vált... azonban ez közel sem igaz. Csak azt bizonyítja, hogy azoknak akik annak idején húzták a szájukat mikor a zenakarok aláírták a szép nagy számokkal teleirogatott lemezszerződéseket, félve attól, hogy milyen hatással lesznek a nagy kiadók kedvenceikere végülis bizonyos fokig igazuk lett. Mert miközben a felszinen szépen lassan haldoklik minden, mélyen, a kis klubbok világában úgy pörögnek az események mint még soha...
Ekkortól kezdve válik egyre elterjedtebbé a JRock kifejezés ami leginkább arra szolgál, hogy ezeket a zenekarokat megkülönböztesse azoktól akik megmaradtak a szélsőségeknél. Mert azért vannak kívételek.. a Malice Mizer a major lemezszerződésnek és sikernek köszönhető nagyobb pénzügyi szabadságot arra használja, hogy a szinpadi showt, kosztümöket és videókat még nagyszabásúbbá, tökéletesebbé és legfőbbképp extrémebbé tegye. A másik zenekar, amely majdnem ilyen következetesen ragaszkodik a szélsőségekhez, a kilencvenes évek második felének legnagyobb hatású visual bandája a Dir en grey. Rajuk zeneileg és kinézetben is talán a korai Luna Sea és Kuroyume volt legnagyobb hatással... a két gitáros Die és Kaoru jónéhány képen úgy néz ki mintha épp akkor fosztották volna ki Sugizo ruhásszekrényét, dalaikból árad az első néhány Kuroyume lemezre oly jellemző hisztérikus őrület, Kyo üvöltései, pedig Ryu sikolyait idézik (itt jegyezném meg, hogy a Luna Sea énekese, Ryuichi, aki eleinte igencsak kegyetlen hangokat préselt ki magából, később a szivlangyosító szerelmesdalocskák egyik fő specialistájává vált... mit tesz az emberrel a hírnév)
A ex-visual, major zenekarok közt a kilencvenes évek második felére kialakul egy nagyon jellegzetes hangzás, amelynek legfőbb jellemzői a végtelenül dallamos, softos, olykor pop-ba áthajló dalok. Ezt a vonalat követi az ekkoriban alakuló zenekarok közül is jónéhány, például a Janne Da Arc és a Raphael, akik ennek köszönhetóen szintén pillanatok alatt nagy kiadókhoz és ennek következményeként a toplisták élére kerülnek.
Azért persze nem mindenki ebbe az irányba indult el: legjobb példa a kis botladozás (True *khm-khm*) után magára találó és Japán egyik legkiválóbb zenekarává váló L'Arc~en~Ciel, és az egyre inkább punkos zenét játszó Kuroyume, akik 1999-ben feloszlanak, csak azért, hogy az együttesvezető, énekes Kiyoharu, aki a japán rock egyik legkarizmatikusabb és komprumisszummentesebb (nomeg legőrültebb) figurája, új Sads nevű zenekarával teljesen maga mögött hagyja a múltat és bebizonyítsa, hogy a kiégett és fáradt műfajnak hitt punk-rockból igenis lehet kihozni új dolgokat dögivel, csak akarni kell.
Ez a JRock igazi fénykora. A műfaj hisztérikus népszerűségnek örvend, sorra jelennek meg a jobbnál-jobb kislemezek és albumok, a zenekarok ekkorra már rég maguk mögött hagyták a kis klubbokat és mindegyikük teltházas stadionturnékat csinál, lemezeik kivétel nélkül a toplisták tetején landolnak, velük vannak tele a zenei tv-műsorok, rádiók, újságok és nemzetközileg is ekkor kezdenek egyre többen felfigyelni arra, hogy mi is folyik a kis szigetországban. Nopersze nem a nagyközönség, hanem elsősorban az anime rajongók, akiknek különben is van már egy kis rálátása a japán kultúrára.
2000-ben viszont elkezdődnek a problémák... A Luna Sea egy kb. egyéves leállás után, amely idő alatt a tagok szoló projectjeikkel törődtek, visszatér, összehoz még egy lemezt (Lunacy címen... visszautalva az együttes eredeti nevére), majd bejelentik, hogy feloszlanak. Következő évben a L'Arc~en~Ciel jelenti be, hogy tartanak egy kis leállást szóló-tervek miatt és a kényszer-szünet azóta is csak nyúlik és a rajongók egyre szkeptikusabbak azzal kapcsolatban, hogy van-e így a zenekarnak jövője... Később pedig a Siam Shade és a Rouage is feloszlott, a Shazna pedig az énekes kisebbfajta botrányt okozó házassága, majd válása után szépen csendben eltünt. Több, frissen a majorökhöz került zenekar pedig nem húzza sokáig... Lareine a "zenei nézeteltérések" miatt oszlott fel, a Raphael, a gitáros Kazuki halála miatt, a sokéves indies periódus után leszerződő Baiser meg fene tudja miért...
A Dir en grey és a Malice Mizer, az a két zenakar aki nem hajlandó visszafogni magát extremitás terén, inkább visszamegy független kiadókhoz, hogy nyugodtan csinálhassák azt amit akarnak. Akik maradnak nagy kiadóknál nem sokat tesznek hozzá a műfajhoz... a Pierrot még összehozza pályafutása talán legjobb lemezét, a zeneileg, és témájában (diktatúra, korrupció és igen lesújtó kép a társadalomról) is roppant húzós és agresszív Private Enemy-t, majd teljesen érthetetlen módon beállnak a sorba, és elkezdenek az ekkorra már eredetinek vagy újítónak véletlenül sem nevezhető, tipikus JRock hangzásba tökéletesen belesimuló, meglehetősen unalmas számokat irogatni. Számos zenekar pedig láthatóan képtelen a változásra, vagy megújulásra... A Plastic Tree, a GLAY vagy a La'cryma christi stílusa nem sokat változik az évek során és habár továbbra is jók a lemezeik, újat igazából nem tudnak felmutatni... az olyan újabb sikercsapatok mint a Janne Da Arc, a Wyse vagy a producerek által ősszeválogatott Lucifer pedig igazából említésre sem méltóak.
A nagy kivétel a Buck-Tick, és talán még a Laputa, akiknek továbbra sincsenek gyengébb pillanatai, és sokkal hajlamosabbak a kisérletezésre mint a többiek.
Vagyis mára a JRock-nak már nincs meg az az vonzereje mint pár évvel ezelőtt... nem kapkodjuk a fejünket az új, soha nem hallott hangzások miatt, nem érezzük azt az átütő erőt és lelkesedést ami régebben még oly kézzelfogható volt...
Ennyi alapján azt szűrhetnénk le, hogy a Visual és JRock, sok más irányzathoz hasonlóan idővel kiégett és érdektelenné vált... azonban ez közel sem igaz. Csak azt bizonyítja, hogy azoknak akik annak idején húzták a szájukat mikor a zenakarok aláírták a szép nagy számokkal teleirogatott lemezszerződéseket, félve attól, hogy milyen hatással lesznek a nagy kiadók kedvenceikere végülis bizonyos fokig igazuk lett. Mert miközben a felszinen szépen lassan haldoklik minden, mélyen, a kis klubbok világában úgy pörögnek az események mint még soha...
Rock és nagy hajak
A fiatalok újabb nemzedékét már nem érdekelte a hagyományos rock'n'roll, vagy a Bob Dylan inspirálta folk-rock. Szivesebben hallgatták a nyugati hard-rock és heavy metal zenekarokat, melyek akkoriban voltak népszerűségük csúcsán (pl. Hanoi Rocks, KISS, Mötley Crüe) és mikor rendes rock-fanatikus fiatalhoz illően kitalalták, hogy na akkor ők is zenekart alapítanak, természetesen ezek a zenék voltak az elsődleges hatásaik. Természetesen átvették a nyugati bandákra jellemző külsőségeket is: nagy, feltupírozott hajak, bőrcuccok, arcfestés és gyakran a későbbiekben különlegesen meghatározóvá váló nőies, androgün kinézet.
Ezen zenekarok egyike volt az 1982-ben alakult X (akik pár évvel később X-Japan névre váltottak ). Az énekes Toshi és dobos/zongorista Yoshiki által alapított X zenéjét a kiadók eleinte persze túl durvának találták és így nem jutottak szerződéshez. Egy idő után feladták a felesleges próbálkozásokat és családi pénzből saját kiadót alapítottak Extasy Records néven és ezzel kezdetét vette a visual-rock igazi története. 1988-ban jelenik meg első lemezük, a Vanishing Vision és rövid időn belül egyenlőre viszonylag kicsi, de annál fanatikusabb rajongótábort szereznek maguknak. Még '88-ban leszerződtetik az első zenekarokat a kiadójukhoz. Ezek közül az első a Ladies Room és a Zi:Kill, akiket számos más zenakar követ, köztük a később a műfaj egyik legfontosabb zenekarává váló Luna Sea is akikre az X gitárosa, hide figyel fel egy fellépésükön. 1989-ben megjenik a második X album (Blue Blood) ami már hatalmas siker és az Oricon toplistán a negyedik helyig jut.
Persze nem az X volt az egyetlen ilyen zenekar... számtalan más banda játszott hasonló hard-rock inspirált zenét, hasonló külsőségekkel megtámogatva. Dead End, Gas Tunk, Media Youth, Tokyo Yankees, Gilles De Rais és a hagyományos heavy metal hangzást követő Seikima II, vagy a Color melyben a később meghatározó szerephez jutó Free Will kiadót alapító Dynamite Tommy felbukkant... azonban az X hatása kiadójuknak, Yoshiki zeneszerzői képességének (olyan rock-balladákat mint ő nem írt senki :) ), valamint nagy részben a zenekartagok (elsősorban hide és Yoshiki) extravagáns személyiségének és ebből következő kult-hős státuszuknak köszönhetően felbecsülhetetlen.
Az egyetlen igazán fontos visual zenekar amely nem az X által elindított hullámnak köszönheti sikerét, az 1983-ban alkult Buck-Tick akik már az X-Japan első sikerei előtt befutottak és zeneileg is olyan távol voltak a kortásaikra jellemző hangos és zúzos hard-rocktól, amennyire az a rockzene határain belül lehetséges. Az ő sőtét tónusú, sokszor nyomasztó és felkavaró zenéjük gyökerei a klasszikus glam (David Bowie, Roxy Music), a new-wave (Ultravox, Japan) és legfőbbképp a korai dark-rock (Bauhaus, Clan of Xymox, The Cure) együttesekben rejlenek. Ezt a keveréket az akkoriban nagyon népszerű japán Boowy könnyedebb rockjának hatása enyhítette és tette befogadhatóvá a nagyközönség számára.
A Buck-Tick akik kinézetben is zenei példaképeiket követik (nagyrészt elegáns fekete és fehér ruhák, égnekálló, bozontos frizurák, ésatöbbi) 1986-ban jut lemezszerződéshez és kisérteties szépségű, összetéveszthetetlenül egyedi zenéjüknek köszönhetően pár évvel később már a legnépszerűbb zenekarok között vannak. Ezt a pozíciójukat a mai napig sikerűlt megtartaniuk és azóta is sorban adják ki a jobbnál jobb albumokat.
Az X, a B-T és a többiek sikere nagyban megkönnyítí az olyan a kilencvenes évek elején felbukkanó visual zenekarok dolgát, mint a Luna Sea, GLAY, Penicillin, Kuroyume, Shazna, Malice Mizer, L'Arc~en~Ciel, Siam Shade stb... Azonban ezek a zenekarok mind más és más hatásokból építkeznek aminek köszönhetően mind kinézet, mind pedig zene szempontjából elkezdődik a visual-keit oly érdekessé tevő stíluskavalkád.
A gyakran elegáns öltönyökben pompázó, de egészen elképesztő hajviseletekkel rendelkező GLAY kezdettől fogva a pop és a rockzene ötvözésével kisérletezett (nem-kicsit a Boowy nyomdokain haladva), a Kuroyume, a Luna Sea mellett a legfontosabb előfutára a későbbiekben oly jellegzetessé váló visual-hangzásnak ami a goth/dark-rock dallamos, de ugyanakkor sőtét és fenyegető zenei világát vegyíti a hard-rockra jellemző zúzással.
Ekkoriban jelennek meg egyre több zenekarban a néha egészen félelmetes mértében nőies kinézetű zenészek. Ilyen például Hakuei a Penicillin-ből, Hyde a L'Arc~en~Ciel-ből és legfőbbképp a Shazna énekese, Izam, aki Japánban meglehetősen szokatlan 190 cm körüli magassága ellenére egy-az-egyben úgy néz ki mint egy kétségbeejtően aranyos tizenéves lány. Azonban ezt a később a visual-kei elválaszthatatlan részévé váló trend-et, Mana, a kosztümök, smink és szinpadiasság tekintetében is minden zenekart messze túlszárnyaló Malice Mizer gitárosa vitte tökélyre. Míg a többi együttesnek többé-kevésbé megtalálhatóak a zenei előképei nyugaton, addig a Malice klasszikus zenét, rockkal, majd későbbiekben industriallal ötvöző hangzásához hasonlót nem találunk.
Ezek a zenekarok voltak legnagyobb hatással a következő visual-kei generációra mind zeneileg, mind kinézetben, mindpedig a visual-kei-re olyannyira jellemző szinpadi pózok tekintetében... a Malice középkori kosztümei, a Kuroyume durva dark-rockja, a Luna Sea gitáros Sugizo feszes bőr- és latex-cuccai, vörös haja és szinpadi pózolása mind a mai napig számtalan zenekar eszköztárában a legfontosabb elemek közt vannak.
Ezen zenekarok egyike volt az 1982-ben alakult X (akik pár évvel később X-Japan névre váltottak ). Az énekes Toshi és dobos/zongorista Yoshiki által alapított X zenéjét a kiadók eleinte persze túl durvának találták és így nem jutottak szerződéshez. Egy idő után feladták a felesleges próbálkozásokat és családi pénzből saját kiadót alapítottak Extasy Records néven és ezzel kezdetét vette a visual-rock igazi története. 1988-ban jelenik meg első lemezük, a Vanishing Vision és rövid időn belül egyenlőre viszonylag kicsi, de annál fanatikusabb rajongótábort szereznek maguknak. Még '88-ban leszerződtetik az első zenekarokat a kiadójukhoz. Ezek közül az első a Ladies Room és a Zi:Kill, akiket számos más zenakar követ, köztük a később a műfaj egyik legfontosabb zenekarává váló Luna Sea is akikre az X gitárosa, hide figyel fel egy fellépésükön. 1989-ben megjenik a második X album (Blue Blood) ami már hatalmas siker és az Oricon toplistán a negyedik helyig jut.
Persze nem az X volt az egyetlen ilyen zenekar... számtalan más banda játszott hasonló hard-rock inspirált zenét, hasonló külsőségekkel megtámogatva. Dead End, Gas Tunk, Media Youth, Tokyo Yankees, Gilles De Rais és a hagyományos heavy metal hangzást követő Seikima II, vagy a Color melyben a később meghatározó szerephez jutó Free Will kiadót alapító Dynamite Tommy felbukkant... azonban az X hatása kiadójuknak, Yoshiki zeneszerzői képességének (olyan rock-balladákat mint ő nem írt senki :) ), valamint nagy részben a zenekartagok (elsősorban hide és Yoshiki) extravagáns személyiségének és ebből következő kult-hős státuszuknak köszönhetően felbecsülhetetlen.
Az egyetlen igazán fontos visual zenekar amely nem az X által elindított hullámnak köszönheti sikerét, az 1983-ban alkult Buck-Tick akik már az X-Japan első sikerei előtt befutottak és zeneileg is olyan távol voltak a kortásaikra jellemző hangos és zúzos hard-rocktól, amennyire az a rockzene határain belül lehetséges. Az ő sőtét tónusú, sokszor nyomasztó és felkavaró zenéjük gyökerei a klasszikus glam (David Bowie, Roxy Music), a new-wave (Ultravox, Japan) és legfőbbképp a korai dark-rock (Bauhaus, Clan of Xymox, The Cure) együttesekben rejlenek. Ezt a keveréket az akkoriban nagyon népszerű japán Boowy könnyedebb rockjának hatása enyhítette és tette befogadhatóvá a nagyközönség számára.
A Buck-Tick akik kinézetben is zenei példaképeiket követik (nagyrészt elegáns fekete és fehér ruhák, égnekálló, bozontos frizurák, ésatöbbi) 1986-ban jut lemezszerződéshez és kisérteties szépségű, összetéveszthetetlenül egyedi zenéjüknek köszönhetően pár évvel később már a legnépszerűbb zenekarok között vannak. Ezt a pozíciójukat a mai napig sikerűlt megtartaniuk és azóta is sorban adják ki a jobbnál jobb albumokat.
Az X, a B-T és a többiek sikere nagyban megkönnyítí az olyan a kilencvenes évek elején felbukkanó visual zenekarok dolgát, mint a Luna Sea, GLAY, Penicillin, Kuroyume, Shazna, Malice Mizer, L'Arc~en~Ciel, Siam Shade stb... Azonban ezek a zenekarok mind más és más hatásokból építkeznek aminek köszönhetően mind kinézet, mind pedig zene szempontjából elkezdődik a visual-keit oly érdekessé tevő stíluskavalkád.
A gyakran elegáns öltönyökben pompázó, de egészen elképesztő hajviseletekkel rendelkező GLAY kezdettől fogva a pop és a rockzene ötvözésével kisérletezett (nem-kicsit a Boowy nyomdokain haladva), a Kuroyume, a Luna Sea mellett a legfontosabb előfutára a későbbiekben oly jellegzetessé váló visual-hangzásnak ami a goth/dark-rock dallamos, de ugyanakkor sőtét és fenyegető zenei világát vegyíti a hard-rockra jellemző zúzással.
Ekkoriban jelennek meg egyre több zenekarban a néha egészen félelmetes mértében nőies kinézetű zenészek. Ilyen például Hakuei a Penicillin-ből, Hyde a L'Arc~en~Ciel-ből és legfőbbképp a Shazna énekese, Izam, aki Japánban meglehetősen szokatlan 190 cm körüli magassága ellenére egy-az-egyben úgy néz ki mint egy kétségbeejtően aranyos tizenéves lány. Azonban ezt a később a visual-kei elválaszthatatlan részévé váló trend-et, Mana, a kosztümök, smink és szinpadiasság tekintetében is minden zenekart messze túlszárnyaló Malice Mizer gitárosa vitte tökélyre. Míg a többi együttesnek többé-kevésbé megtalálhatóak a zenei előképei nyugaton, addig a Malice klasszikus zenét, rockkal, majd későbbiekben industriallal ötvöző hangzásához hasonlót nem találunk.
Ezek a zenekarok voltak legnagyobb hatással a következő visual-kei generációra mind zeneileg, mind kinézetben, mindpedig a visual-kei-re olyannyira jellemző szinpadi pózok tekintetében... a Malice középkori kosztümei, a Kuroyume durva dark-rockja, a Luna Sea gitáros Sugizo feszes bőr- és latex-cuccai, vörös haja és szinpadi pózolása mind a mai napig számtalan zenekar eszköztárában a legfontosabb elemek közt vannak.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)
